Kócsi-Király Annamária — Terapeuta
1985. augusztus 29-én láttam napvilágot Debrecenben. Már gyermekkoromban is nagyon jellemző volt rám, hogy embertársaimnak legyek az útmutatója és segítője. Idővel ez nem változott — inkább csak egyre erősebb és erősebb motiváció vezérelt az utamon, hogy még jobb tanácsadó és segítő legyek.
Mivel 16 évig élsportoló voltam, sikerült megtanulnom a segítőkészséget, alkalmazkodást, alázatot, tiszteletet és kitartást. Emellett sikerült hatékonyan részt vennem elég sok közösség életében csoportvezetői pozícióban. Élsportolói pályafutásom mellett a Szegedi Tudományegyetemen szereztem közgazdász diplomát.
Jelenleg szervezetfejlesztő vagyok egy 150 fős cégcsoportnál, és emellett végzem életfeladatom munkásságát terapeutaként.
Mindig foglalkoztatott a lélek, az emberi viselkedés, az érzelmi kifejezés. Az életvitelben felmerülő nehézség, párkapcsolati és családi probléma, valamint lelki blokk okának felismerése és okozójuknak megkeresése. Így kezdtem el 10 évvel ezelőtt tudatosan tanulmányaimat.
Ragozhatnám még, hogy miért foglalkozom ezzel — de egy szó és más semmi: „életfeladat".